Iskolánk épületének története

 

 

"Üdvözlégy nagyérdemű fényes gyülekezet! Üdvözlöttek legyetek ti szerény emberbarátok, mindannyi jótevői ezen üdvös intézetnek, melynek díszes falai között a nevezetes napon biztos menedék nyílik a kora árvaságra jutott szegény gyermekeknek..."


1843. március 19-én a pesti polgárság jeles képviselői bizonyára némi büszkeséggel hallgatták az éppen felépült József Fiárvaház megnyitó beszédét: Sámuel Alajos józsefvárosi plébános szavait. Hét évvel korábban a város tanácsának ülésén született a határozat: a nagybeteg József nádor felgyógyulásának emléket állítva, Pest - a "közönség áldozatkészségének igénybevételével" - felépíti első árvaházát, a nádorról elnevezendő Josephinumot.

De hét helyett akár hetven esztendőt is visszalapozhatunk a város krónikájában. A tanács ugyanis 1772-ben foglalkozott először az alapítás gondolatával. Az emlékiratba foglalt indítvány azt szorgalmazta, hogy a váci kaputól a hatvani kapuig terjedő, a városfalon kívül eső, beépítetlen területet osszák háztelkekre, azokat adják el, és a befolyó összegből vásárolják meg a piaristák kollégiumát, s alakítsák át. Az indítványból nem lett semmi. Az ügy 1795-ben - igaz, magánkezdeményezésből - ismét napirendre került. Akadt egy polgár, Dorion János, a bánsági törvényszék nyugalmazott ülnöke, aki végrendeletében úgy intézkedett, hogy vagyonát fordítsák árvaház felépítésére. Két évvel később pedig Gonitzy György és felesége, Maraschovszky Ágnes akként rendelkezett, hogy mindkettőjük elhalálozása után a hagyatékból 12.000 forint összegű alapítványt létesítsenek, s ennek kamataiból hat fiú és hat leány árva eltartásáról gondoskodjék a város.

A Gonitzy-alapítvány sorsa érdekesen alakult. Schmall Lajos - aki megírta az árvaház fél évszázados történetét - részletesen tudósít a Varsóból elszármazott lakatosmester alapítványának kalandos fordulatairól: "Az alapítvány célja nem maradt titok, kiszivárgott ez a közönség közé is, ahol az alapítók nemes szándékát bírálat alá véve, azt hangoztatták, hogy a hagyományozott tőke kamataiból tizenkét árva nem lesz eltartható... Ezen állítás megczáfolására Gonitzy a tanács előtt kinyilatkoztatta, hogy belvárosi házában saját költségére egy évi próbára árvaházat nyit; ebbe tizenkét árvát befogad és ezeket ruházni, élelmezni, egyáltalán minden szükséglettel el fogja látni... Az egy évre tervezett árvaház két évig állott fenn..."

A bizonyítás sikerült. A 12.000 forintnyi alapítvány, kamataival gyarapodva, újabb kezdeményezésre várt.

Harmadikként Boráros Jánosnak, Pest város egykori bírájának, a Boráros tér névadójának hagyatékát csatolták az árvaház felépítésére szánt alaphoz. Kis híján ötvenéves városi szolgálatának jövedelméből szerzett vagyonának felét végrendeletileg egy árvaház felépítésére hagyta. Amikor tehát 1837-ben a város újra foglalkozott az árvaházalapítás gondolatával, már tekintélyes summa állt rendelkezésükre: a 23.228 forintos Dorion-hagyaték, a már 32.201 forintra gyarapodott Gonitzy-alapítvány és a 16.676 forintnyi Boráros-hagyaték.

Pollack Mihály1837. október 6-án küldöttség kereste fel tolnai Festetics Antal gróf királyi kamarást - a küldöttség tagjai között ott találjuk Pollack Mihályt, aki majdnem "házi" tervezője volt a Festeticseknek -, hogy kertjéből 2300 négyszögölt mérsékelt áron engedjen át. A kedvező válasz - több mint 3000 négyszögöl ingyenes átadásáról - hamarosan megérkezett.

A telekre Pollack Mihály tervezett - ugyancsak ingyen - egyemeletes, hatalmas, zárt udvarú, téglány alaprajzú épületet. Abban a formában, ahogy a tervben látjuk, soha nem épült meg. Az Üllői út 76. szám alatti József-árvaház épülete alig több mint egyharmada az eredetileg tervezettnek, ha az alapterületeket hasonlítjuk össze. Többre nem futotta. Pedig a város most az egyszer amúgy istenigazából megmozdult. Sok százan adakoztak a közcélra, ki-ki tehetsége szerint. Schmall Lajosnak az ötvenéves jubileumra kiadott könyve közel négyezer adakozót sorol fel, akik a könyv megírásáig valamilyen formában támogatták az intézetet.

Liszt Ferenc három hangversenyének bevételét ajánlotta fel. Ajándékba adták, s ingyen szállították a helyszínre az építőanyag nagy részét is. A bérkocsisok céhe vállalta, hogy a hitoktatót egy évig díjmentesen hozza-viszi az intézetbe. Az asztalos céh 2.538 forint értékű munkát végzett el számla nélkül. Hesz Lőrinc 2 papírvágó ollót, Jordán Gáspár 60 forint értékű csizmatalpat, Klopfinger János "egy nagy fürdőkádat", Köstler József 8 nadrágtartót, Kurtz József "egy tábla szappant", Lévy Hermann egy "Esterházy sorsjegyet", Mária Dorottya (a nádor harmadik felesége) "72 inget, 72 gatyát, 72 pár kapczát, 36 lepedőt, 36 nyakkendőt, 2 abroszt", Rupprecht Demidoff Kornél "egy házőrző ebet" ajándékozott. Mások az élelmezés gondjait enyhítették adományaikkal. "Egy asszonyság - írja az intézet 1856-ban kiadott értesítője - "az úrnapi járdalat alkalmából estebédre fejenként meszely tejet és két szarvast külde", Posch községtanácsos úr karácsony alkalmával egy Krisztusfát, 700 diót, 8 itcze aszalt szilvát; Staffenberger István ugyanakkor minden növendék számára 100 diót, két almát; Zagl budai asszonyság 26 mákoskalácsot és 500 diót; Schmidt Péter sörfőző fél akó sert; Müller Jakab úr mindegyik árva részére egy üveg hölgy-ürmöst szíveskedtek ajándékozni".

Deák FerencDeák Ferenc azzal gyarapította az intézet fenntartásához szükséges pénzforrásokat, hogy arcképének sokszorosítási és forgalmazási jogát az árvaházra ruházta. Ennek a fotografálásnak külön története van. Deákról mindenki tudta, hogy nem hagyja lefényképeztetni magát. 1861-ben mégis engedett Rottenbiller polgármester unszolásának, de a város fejéhez intézett levelében kikötötte, hogy amennyiben arcképét kiadják, illetve sokszorosítják, a bevételeket csak jótékony célra fordíthatják. Meg is nevezte a fiúárvaházat, amelyre a fotográfia terjesztésének kizárólagos jogát később jegyzőkönyvileg is ráruházta. Az arckép egyedárusítási joga 1861 és 1891 között 8.948 forinttal gazdagította a Josephinumot.

Schmall tanulmánya az első ötven év pénzbeli adományainak végösszegét 272.956 forint 47 krajcárban határozza meg. Száz vagy ezer forintos adományok mellett - Széchenyi István például ezer forintot ajánlott fel - egy-két forintos vagy éppen néhány krajcáros "jegyzések" is jócskán akadnak a listán. Köztük Vörösmarty Mihály 1837-es 1 forint 5 krajcáros adománya.

Az idők folyamán itt elhelyezett emléktábláknak már a helye sincs meg. Négy márványlapról van szó. Hármat - a három alapító emlékének szentelve - 1865-ben lepleztek le. Gónitzy Jánosé az első. Ajánlja "a keresztény erényekben tündöklő családatyának és nemeslelkű polgárnak, már életében az árvák atyjának, kinek nagylelkű alapítványa után e menhelyen több árva fiú neveltetik, mind hálája jeléül, mind mások buzdításául ... a városi közönség." Dorion Jánosé a második: "...kinek lelkében az árvák e menhelyének alapítása legelőször felvillant, s annak létesítését nagyszerű adományával elősegíté..." És végül Boráros Jánosé, akiről kissé részletesebben szólnak a márványba vésett szavak: "Nemes és vitézlő Boráros Jánosnak, a katholika egyház jó fiának, a haza derék polgárának, a fejedelem hívének, szabad kir. Pest városa sok éven át munkás tanácsnoka, igazságos bírája, érdemes polgármesterének, a polgári őrsereg ezredesének, minden szép és jó kegyelőjének, az árvák e menhelye egyik fő alapítójának, emlékül. Krisztus urunk születése után 1865-ik évben, a hálás utókor. Született: 1756. január 1-én, meghalt: 1834. október 15-én." A negyedik márványlap későbbi, 1878-ban avatták Staffenberger Istvánnak, a város képviselőtestülete tagjának, az árvaház fél évszázadon át "buzgó és szeretetteljes gondnokának, az árvák feledhetetlen atyjának" állít emléket.

József nádorAz épületben volt József nádor szép mellszobra, amelynek gipszmintáját 1918-ban készítette Tóth István szobrász, és amelyet 1930-ban öntöttek bronzba. Az udvaron - nem messze a szobortól - állt egy vasszerkezet, amelyen egy harangpár függött. Hornung József öntötte. Az egyik 1845-ben, a másik 1847-ben készült. Száz évig szolgálták az árvaházat. A Füvészkertből hazafelé tartó Pál utcai fiúk még hallhatták a bronz szép hangját:

"... A közeli árvaházban, amelynek ablakai barátságosan világítottak ki a sötét estébe, vacsorára harangoztak..." Ki tudja, hova lettek azóta a jószívű harangöntő kegyes ajándékai? És hova lettek az egykori kápolnát díszítő értékes festmények? " ...Az egyszerű... faoltár fölött erdős úton áthaladó szent családot ábrázoló olajfestésű kép függ, amelyet Jakobey Károly festett 1869-ben. A kápolna másik titulus képe István királyt ábrázolja,... Peschky József festette 1845-ben, és ajándékozta oltárképül... lényegesre szorítkozó tartalmi szerkezetével, finoman sima festési technikájával és a koronázási jelvényeknek hűségre törekvő ábrázolásával történeti festészetünknek eddig figyelemre nem méltatott jelentős emléke, Peschkynek egyik főműve..." - írja Schoen Arnold 1939-ben megjelent tanulmányában. Ebben megemlékezett egy 1822-ben készült Boráros portréról is, Donat János Dániel munkájáról, amelyet néhány évvel később készített másolatával együtt most a Kiscelli Múzeum őriz.

Végül is hogyan állunk ezzel a most már dísztelen épülettel? Bizonyított tény, hogy bár Pollack Mihály tervezte - a megvalósult terveket a fia, Ágoston írta alá, és az ő munkájának jegyeit tükrözte az architektúra. Sőt, Zádor Anna - jeles Pollack-szakértő - szerint: " .. az épületet mai alakjában nem tekinthetjük Pollack Mihály művének, csak egy olyan épületnek, amellyel a tervezés általános irányelvein túl aligha foglalkozott többet".

"Mai alakjában"... Ez a motívum végigvonul a kétkedők érvelésén. Lechner Jenő írja 1917-ben, a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében: "1870-ben a balszárnyi épület kiépítését tervezik... ez az építkezés, amely valószínűleg kiterjedt a régi szárny tatarozására is, volt alighanem végzetes Pollack eredeti homlokzat megoldására... Egészen bizonyos, hogy a mai éretlen, rossz arányú homlokzati tagozás a későbbi építkezések során alakult ki..." Genthon-Zakariás műemlék-kézikönyvében ezt olvashatjuk: "1861-1870-ben átalakítva, homlokzati architektúrája leverve..."

Általános vélemény tehát: már a XIX. század hetvenes éveire kivetkőzött önmagából az eredetileg is "balkézről" tervezett Pollack-mű. Ki tudná ma elbírálni, hogy ő valóban csak a nevét adta a dologhoz? "Azt, hogy mesterünk egyetértett-e a terv ilyetén alakulásával, vagy mint fia művét ... tekintette, és érvényesülni engedte a fiatalabbak ízlését: nehéz eldönteni" - írja Zádor Anna is. Egy azonban bizonyos, ma is eldönthető. Elég egymás mellé tenni az intézményről 1854-ben és 1874-ben publikált rajzokat, a későbbi és a mai fényképeket. A laikus is felfedezheti a feltűnő egyezést. Az építészeti látvány, a főtömeg vonalvezetése, architektúrája gyakorlatilag semmit sem változott. Olyan, amilyennek akkor, az 1840-es évek elején felépült. Tehát egy eredeti állapotában majdnem másfél száz évet átvészelő műemlék épület.

"...Árvaházunk eredete e város polgársága kegyeletének és közelmúlt szebb törekvéseinek jeles emléke... Engedje az árvák mennyei Atyja, hogy ügybarátaink napról napra szaporodjanak! hogy polgártársaink végrendeleteikben e jótékony és városunk díszére váló intézetről megemlékezzenek! hogy a szomorúak ez intézet gyámolításában leljenek vigaszt és az örvendező boldogok a gondviselés iránti hálájokat árvaházunk fölsegéllésével leróni buzgókodjanak!..."

"A pestvárosi Josephinum" 1856-os "értesítvénye" - nyomatott Landerer és Heckenastnál - invitált imígyen jótékonyságra minden érdemes városi polgárt.

(Részletek Buza Péter: Elárvult árvaház c. írásából)

 


 

KORABELI ÍRÁSOK:

1856 április 20. - Vasárnapi újság

1890 - Az épület egykori alaprajza

1917 április - A "Josephinum"

1927 - Budapest szive

1939 - Tanulmányok Budapest múltjából

KORABELI KÉPEK:

Boráros János arcképe - 1822

Szent István király -1845

Deák Ferenc arcképe - 1861

A Szentcsalád - 1869

Az árvaház fényképe -1895