Szülők oldala

 

 

Az iskolaszék szülői tagozata utoljára a Dohány utcai épületben hallatta hangját, amikor még a Főpolgármesteri Hivatalban lobbiztak az új épületért. Azóta - talán a közbenjárásuknak is köszönhetően - az iskolavezetés és a tanári, pedagógusi kollektíva áldozatkész munkája nyomán a szép, felújított épületbe költözött át az iskola apraja és nagyja.

 

A közösségi élet valamennyire "vesztese" a költözésnek. A Dohány utcai iskola szinte egy légtér volt, az udvar télen-nyáron találkozóhelye volt diáknak, pedagógusnak, szülőnek egyaránt. Az Üllői úti épület udvara nagyobb, szebb, de ezt a funkciót eddig valahogy mégsem töltötte be. Valamennyiünk javaslatai is hiányoznak ahhoz, hogy közösségi találkahellyé tehessük. Ebben a szép, nagy Üllői úti épületben bizonyára vannak, akik egy kicsit elveszettnek érzik magukat, s közösen kellene tennünk annak érdekében, hogy ez ne így legyen.

 

Szeretnénk elérni azt, hogy a pedagógusok a szülői oldal véleményét, tapasztalatát is beépítsék a gyermekek életének jobbítását célzó törekvéseikbe. Fontos lenne megtudni a szülők vágyait, álmait, azt, hogy milyen változtatásokra vágynak pl. a tanár-szülő közötti kommunikáció lehetőségeiben, milyen különórákat, fejlesztő foglalkozásokat szeretnének, illetve milyen ötleteik vannak, milyen segítséget tudnak felajánlani.

 

Ebből a célból nyitjuk meg a következő információs oldal-t. Ezen az oldalon a szülők üzenhetnek egymásnak. Felhívhatják egymás figyelmét akár a tudomásukra jutott információkra, iskolán kívüli foglalkoztatási és egyéb lehetőségekre, akár segítséget kérve más szülőktől (vagy ajánlva fel azt). Bizonyára legtöbbüknek van sok jó elképzelése, amelyek egy részét a pedagógusok segítségével valóra is lehet váltani. Mindanyiunk érdeke, hogy az álomba szenderült szülői aktivitást felrázzuk, és gyermekeink és ezáltal saját magunk érdekében is tevékenykedjünk.

 

 

 

Szülőklub

 

A szülőklub a szülőkért van. Egy olyan műhelyt szeretnénk létrehozni, ahol megpihenhetnek, feloldódhatnak, megértésre találhatnak, ahol feltehetik ki nem mondott kérdéseiket - akár egymásnak is -, illetve hasznos információkhoz juthatnak szakemberektől.

 

A témákat a szülők igényeihez, és az aktualitásokhoz igazítjuk. A meghívott előadóknál fontos szempontunk, hogy megfelelő szakmai és gyakorlati tudással rendelkezzenek.

 

Az alábbi témákat állítottuk össze a szülők igényei alapján:

 

- Szociális és gyermekvédelmi ellátások rendszere
- Szexuális nevelés
- Szakiskola utáni lehetőségek a fiatalok számára:
---- - Munkalehetőség
---- - Lakóotthonos elhelyezés
---- - Napközi otthonok
- Terápiás és alternatív terápiás lehetőségek
- Iskolai szünetekben elhelyezési/felügyeleti lehetőségek
- Iskolaérettség
- Szabadidős lehetőségek, programok
- Mentálhigiéné
- A szülők felkészítése a különböző életszakaszok nehézségeinek kezelésére
- Információnyújtás: jogi, életvitelbeli, szociális, családtámogatási területen

 

 

A "Szülőklub" lehetőséget nyújt Önöknek arra, hogy egymással megosszák gondjaikat és kicseréljék tapasztalataikat.

 

 

vissza az előző oldalra